Pingvin-Piknik

Egy év kihagyás után újra együtt a csapat!

A Pingvinek életének a sporton kívül mindig is szerves részét képezték a különböző közösségi és jótékonysági események, ezek közé tartozott a nyár elején rendezett szemétszedés is a kerületben. Vállalkozó kedvű sportolóink szüleikkel és az egyesület dolgozóival karöltve közösen vágtak neki annak a feladatnak, hogy megtisztítsák a Kapocs-erdő egy részét, ezzel is hozzájárulva a kerület tisztaságához és élhetőbbé tételéhez, megmutatva, hogy a csapatszellem nem csak a medencében, de azon túl is fontos része az életüknek.Mindig megmelengeti az ember szívét, ha ilyen szép számban fognak össze fiatalok egy nemes ügy érdekében, és ez most sem volt másképp, főleg, hogy a legfiatalabbak is bőven kivették részüket a munkából. 

Ez után pedig természetesen a jól megérdemelt pihenés sem maradhatott el, így még ott helyben egy közös sütögetéssel köszöntöttük a nyarat, ahol az evés-ivás mellett különösen nagy élmény volt nézni, ahogy a gyerekek láthatóan soha ki nem fogyó energiájukkal percek alatt alakították sportversenyek helyszínévé a tisztást, kicsik és nagyok együttesen szórakoztak és versenyeztek, találtak ki új és új játékokat, míg ránk nem sötétedett. Habár igazán magával ragadó volt a hangulat és az idő csak úgy elrepült felettünk, hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez ismeretlen számunkra. Hisz az, aki már bárhol részt vett a Pingvinek által szervezett eseményen, pontosan jól tudja; nálunk a jó kedv és a zsiványság mindig alapfelszerelés egy-egy program alkalmával!

Köszönjük, hogy ennyien eljöttetek!