Skip to content

Pingvin-csőr

Májusban a Pingvin-csőr keretein belül Vikivel beszélgettünk, akinek napjait mostanában már kitölti a Balaton átúszásra való felkészülés, hiszen a bajnokságnak – és a sulinak is – lassan már vége. Ha kíváncsi vagy, hogy telik ez az időszak számára, milyen feladatok várnak még a Pingvinekre, mindenképp olvasd el!

Mi volt eddig a Balaton átúszásra való felkészülés alatt a kedvenc élményed, milyennek élted meg a felkészülést?

Több kedvenc élményem is volt, például, hogy a felkészülés során több híres emberrel is találkozhattam, mint például Marcz Tamással és Illés Fannival. Magát a felkészülést nagyon élveztem, nem mondom, hogy könnyű volt, de tudtam, hogy egy olyan dologért teszem, ami nem mindennapos.

 

Lassan elérkezik a kihívás, már alig van pár hét. Szerinted mi lesz ebben az időszakban a legnagyobb feladat, mik várnak még rátok?

Természetesen a fizikai gyakorlás mellett fejben is nagyon fel kell készülnünk és szerintem ez az egyik legnehezebb ebben az egészben. Még rengeteg úszás vár ránk ebben a pár hétben, és ahogy tudunk mindig gyakorlunk.

 

Hétvégén megrendezésre kerül a bajnokság utolsó fordulója, hogyan értékelnéd a szezont?

Szerintem ebben a szezonban is nagyon jól játszottunk és mindent bele adtunk, amit csak lehetett, és én úgy gondolom, hogy ügyesek voltunk.

 

Most ballagsz az általános iskolából, jövőre kezdődik a középsuli. Hogyan látod az ezzel jövő változásokat, milyen lesz a következő éved?

Én nagyon remélem, hogy az iskola mellett ugyanúgy fogok tudni járni edzésekre. Szerintem a középsuliban teljesen más minden, de abban is más lesz, hogy egyre önállóbb leszek és teljesen új emberek között fogom kezdeni az évet.

 

Ha túl vagyunk a kihíváson, kezdődik a jól megérdemelt pihenés. Miket tervezel a szabadidődben csinálni?

Remélhetőleg sokat leszek majd barátokkal, táborokba megyek, és természetesen sokat fogok aludni is.