Január 20, a Pingvin tudatosság napja! Minden évben készülünk erre a napra, de a változatosság jegyében idén egy teljesen új programmal rukkoltunk elő. Ha még emlékeztek rá, az elmúlt években volt rajzpályázat, fogadtunk örökbe pingvint az állatkertben, de szerencsére az ötletekből sose fogyunk ki. Aki ismer minket már bizonyára tudja, hogy a sport mellett számos közösségszervező akciót tudhatunk a hátunk mögött az elmúlt években, ahol különböző társadalmilag hasznos ügyekben veszünk részt. Mindig is fontos volt számunkra a környezettudatosság, elég csak a minden évben megrendezésre kerülő szemétgyűjtésre gondolni, de idén még ennél is nagyobbat álmodtunk!
Ahogy kedvenc állataink életét, úgy a miénkét is nagyban befolyásolja az éghajlatváltozás, a levegő minőségének romlása, az elvárosiasodás miatt pedig egyre kevesebb a zöld terület körülöttünk. Ezen szeretnénk most egy kicsit változtatni, hozzátenni a magunkét, és elültetni a Kis-Pingvin-erdő első facsemetéit. Célunk nem kisebb, minthogy legalább annyi fát sikerüljön ültetni, ahogy gyerkőc úszik nálunk, de ehhez a Ti segítségetekre is szükség lesz! Egy fa 1250 forint, aki támogatni szeretné ügyünket az alább csatolt linken tudja ezt megtenni. Na de lássuk a részleteket!
Mikor kerül rá sor? Február 28-án, pénteken délelőtt.
Hol is pontosan? Zala megyében, Bezeréden.
Aki nem szeretne lemaradni az aktualitásokról, Facebook-on a Kis-Pingvin erdő név alatt futó eseményünkre mindenképp pillantson rá!
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1338626564158291/
Továbbá amennyiben annyi adomány összegyűlik, szeretnénk a 18. kerület sorfa programjába is becsatlakozni!
Link az adományozáshoz: