Skip to content

Futás a Mellrák ellen

Október a mellrák elleni kampány hónapja, ennek okán pedig mi is megragadtuk az alkalmat, hogy felhívjuk a figyelmet a betegségre, illetve a rendszeres szűrés fontosságára. Ezt egy jótékonysági futás keretei között tettük meg a Kapocs-erdőben, ahol számos versenysportolónk, úszásoktatásra járó gyerkőc és szüleik kapcsolódtak be mellénk. A reggelt egy bemelegítő tornával kezdtük, ami után egy körben futva kellett betű-pecséteket gyűjtenie a résztvevőknek, hogy a végén összeálljon nekik a megfejtés. Ezután persze még nem széledtünk szét, a réten maradva a gyerekek kidobóssal, játékokkal ütötték el az időt, amíg mások beszélgettek, élvezve az év utolsó melegebb napjait. Ez is, mint számos más közösséget érintő téma évről-évre visszatér nálunk, mivel bízunk benne, hogy üzenetünk elér annyi emberhez, hogy változást, eredményeket érhessünk el vele. Örülünk, hogy ennyien elkísértek minket ezen a hétvégén, ezzel is jelezve felénk a közösségünkben rejlő erőt.